FAZAKAS RÉKA

https://orszagut.com/kepzomuveszet/utjelzok-2944

Baráth Fábián örökké úton van. Délvidéken, Zomborban született, Kecskeméten töltötte kamaszkorát, Budapesten tanult a Képzőművészeti Egyetemen, jelenleg a nagy múltú Szolnoki Művésztelepen él, most pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Körúti Fiókjának galériájában állít ki.

Ennek az útnak valamennyi állomása meghatározó számára, mondhatjuk, hogy mind egy-egy jelzője az addig megtett szakaszoknak. Ez a mostani megálló mint egyéni kiállítás nem csupán számára fontos, hanem a helyszínt biztosító könyvtárnak is. Noha ez már a harmadik megvalósult tárlat a nemrégiben megnyílt helyszínen, mégis a klasszikus értelemben vett első egyéni bemutatkozás. A különleges, ódon hangulatú belvárosi pincehelyiségben minden nagyon korszerű, így a helyszín és a tárlat anyaga – melyben az ősi technikákkal készült alkotások egyszerre kortárs szobrokként jelennek meg – harmonikusan illeszkedik egymáshoz.

A kiállítás címe, az Útjelzők az úton levés folyamatát és az örökös változást szimbolizálja. Nagyszerű dolog, ha a „gondviselés” kíséri utunkat, ahogyan a Kányádi-versben olvashatjuk, illetve, ha vannak közben olyan jelzőink, amelyek irányt mutatnak, vagy felhívják a figyelmünket az egyes állomások fontosságára. Útjelzőkre mindig szükségünk van, különösen azért, hogy megálljunk egy-egy pillanatra, hogy biztosak legyünk benne, merre kell továbbhaladnunk. A tárlat bejárása maga is az út metaforája lehet: különféle hajókon haladva, egyes oszlopoknál meg-megállva, egy átjárón keresztül végül egy tükörhöz jutunk el, amelyben önmagunkat pillanthatjuk meg.

A figurativitás és a nonfigurativitás határán egyensúlyozó, főként geometrikus és konstruktivista jegyeket viselő alkotások harmóniája, változatos színvilága és különféle felületei izgalmas egységet alkotnak. Az itt bemutatott tíz szobor mindegyike idén, 2022-ben készült, a bár egy időszak, s mondhatjuk, hogy egy útszakasz alkotásai, mégis különféle látványvilágot és gondolatiságot sugallnak. Fábián korábban készült absztrakt sorozataiban gyakran talált tárgyakat mintázott, tájakat ábrázolt vagy oszlopokat készített, amelyek tematikájukban ezekhez a munkákhoz is közel állnak. A témához kötődő, határozott formavilágú szobrokat a véletlennek is szerepet adó tudatosság alakítja. A kiállításon az aranyozottól, a zöldes-barnás, fémesen csillogó patinákig, illetve a durva, rücskös felületektől, a tükörfényesig sokféle szobrot látunk. A munkák között találunk flexszel kettévágott alkotásokat, melyek összetartoznak, mégis önálló művek, illetve olyat, amely egy-egy korábbi munka újraértelmezéseként, némi átalakítással született.

A bronzszobrok hagyományos, több ezer éves, már az egyiptomiak által is használt viaszveszejtéses eljárással készülnek. A munkák a mintázást vagy formázást követően ezerkétszáz fokos tűzben izzanak, ami után a felületek csiszolása, alakítása következik, majd patinázással véglegesednek az alkotások. Bár a véglegesség soha nem jelenthető ki, hiszen Fábián gyakran évekkel később is átdolgozza munkáit, miként erre most is láthatunk példákat a tárlaton. A szobrokat a mintázóállványtól a végső simításokig ő készíti. Ezt azért lényeges hangsúlyoznunk, mert a bronzöntés folyamatát nem minden (bronz)szobrász műveli maga. A sokszor veszélyes, különösen precíz szakmai tudást igénylő munkát Fábián még inasként sajátította el mesterétől, Lakatos Pál Sándortól. A bravúros technikával készülő szobrokban ennek az ősi eljárásnak a szándékoltan ottfelejtett nyomait is fedezhetjük, de csak akkor, ha tudjuk, miket kell keressünk rajtuk. Így az egyenletlen felületeken megtaláljuk a bronzöntő tölcsér, a sorják, a tartóformák nyomait, sőt, Fábián ujjlenyomatait, vagy a magtartó szegeket, illetve azok helyét és az így keletkezett kisebb-nagyobb lyukakat, réseket is. A magtartó szeg, mint szakmai megnevezés különleges, sőt, az valamiféle külső, akár szakrális erő jelenlétét feltételezi. Talán ez a magasztosság az, ami valamennyi munkából és az általuk hordozott üzenetekből is érzékelhető. A szobrokon hagyott, bronzöntést segítő elemek szerves részei lesznek az alkotásoknak, amelyektől azok félreérthetetlenül egyedivé válnak. Így az egyes munkák mintázatai is különféle életutakat, szakaszokat szimbolizálnak, amelyek hol simábbnak, hol göröngyösebbnek tűnnek. Fábián munkáit tehát nem csupán (a véletlenül vagy szándékoltan otthagyott) kéznyomairól ismerhetjük fel, hanem sajátos anyagkezeléséről, örökös kísérletezéseiről, folytonos megújulásairól is.

Baráth Fábián munkái mindig saját, megélt tapasztalataiból táplálkoznak, így válnak olyan üzenetek hordozóivá, amelyeket csak a szobraival tud kifejezni, ahogyan korábban ő maga fogalmazott. Most kiállított műveinek formái tengeri vitorlásokat, a Szolnoki Művésztelepről ismerős, Tiszán vagy Zagyván ringatózó hajókat és különféle oszlopokat idéznek fel. Az egyre inkább absztrahálódó hajók mindig az úton levést jelképezik, míg az oszlopok megállásra késztetnek. A különféle felületek, tehát a tükörsimára csiszolt és a rücskösen meghagyott, durva felszínek erős kontrasztot alkotnak, mégis harmonizálnak egymással, megmutatva a dolgok színét és fonákját. A kétféle felület szimbolizálja a különböző értelmezési lehetőségeket és azok többféle kifutási módozatait. A könnyebb és a nehezebb út örökké választási lehetőségként áll előttünk.

A jól rendezett kiállításon az oszlopok és vitorlások mögött egy Átjárót látunk, mely valósággal beszippant, újabb dimenziókat nyit meg, mögöttes tartalmakat tár fel. A szobron lévő mélyedés nem csupán a térben mögöttük lévő munkákat és tárgyakat engedi láttatni, hanem újszerű perspektívákat mutat meg. A kiállítótér végében felállított, valamennyi mű felé magasodó, állványszerű Tükörben felfedezhetjük ismerős-ismeretlen önmagukat, és azt, meddig jutottunk önismeretünk sokszor rögös útján. Az Átjárón és a Tükrön keresztül olyan mélységekig juthatunk, amelyek lelkünk belső tájaiba, rétegeibe vezetnek, ahol végül önmagunkkal kell szembesülnünk, hogy könnyebben igazodjunk el bonyolult világunkban. A változatos formavilágú és felületű munkák mély tartalmainak felfejtése segíthet bennünket saját életutunk megfelelő bejárásában is.

Baráth Fábián absztrakt bronzszobrai tehát nem csupán a művész, hanem mindannyiunk életének állomásairól adnak hírt, ahol az utak örökké befelé vezetnek. Az alkotások üzenetét önmagunkban felfedezve, mindig gazdagodva léphetünk tovább.

A fotókat Baráth-Szabó Evelin készítette.